Harmadik szabadnap...
Ez valami hihetetlenül f e r g e t e g e s volt!!!! Ebben a sessionben elég korán volt szabink Zsófival és igazából nem tudtuk hogy hova kéne menni vagy hogy mit akarunk csinálni pontosan. Én szerettem volna eljutni Little Rockba mivel még nem voltam, 2 éve nem volt lehetőségem rá, idén meg eddig social security számot kellett intézni meg ilyenek. Pont Dave-el egy napon (direkt erre a napra kértük a day off-ot) volt szóval ő vitt minket Little Rockba. Nem is tudom nekünk ő ki, nem mondanám főnöknek, ő az aki az interjút intézi Európában, amolyan felügyelő féle plusz a második (valakinek esetleg a harmadik) apukánk. Szívét-lelkét kiteszi értünk, tegnap is elvitt minket Little Rockba pedig nagyon fáradt volt, előző este hajnal 3ig dolgozott. Hihetetlen ez az ember, nem is értem honnan van ennyi energiája...
Szóval az office előtt találkoztunk 10.30kor és kérdezte mit szeretnénk csinálni, mondtuk neki hogy Little Rock, meg Walmart mert kell mosópor, ő meg mondta hogy lesz este 7kor Little Rockban baseball meccs és hogy ingyenes és ha van kedvünk mehetünk. Persze hogy igent mondtunk!! 11kor elindultunk és első utunk Mount Ida-ba vezetett, benéztünk egy turkiba, ami kb Zsófit idézve: Az öreglányok TJMAXX-e :DD és tényleg, kb csak öregasszonyok voltak bent. Ott nem messze van egy fal amin az amerikai zászló van + In God We Trust. Ott fotózkodtunk egyet :-)
Még mielőtt utunkat Little Rock felé vettük volna Dave felvitt minket egy kilátószerűséghez ahonnan belehet látni kb az összes tavat a környéken, nekem olyan Finnország feelingje volt :-) De nagyon szép volt :-) Ott is fotózkodtunk!!
2 óra volt az út Little Rock-ig és az első utunk ebédelni vezetett. Dave elakart vinni minket egy helyre de az zárva volt így a parkolóban megkérdezte az őrt hogy mit ajánl és ő a Flying Fish-t mondta :-) Halételeket lehet ott enni, a falon végig halas szobrok (nem tudom mi a szó rájuk) a kaja isteni volt!! Ettünk rántott kovászosuborkát is :D Hát érdekes...Dave azt mondta hogy ez ilyen nagyon déli kaja. Ja, és ő hívott meg minket kajálni, azt mondta cserébe annyit kér hogy küldjünk neki képeslapot az utazásaink során...
Kaja után elmentünk a Capitol-ba de csak 1 óránk maradt zárásig és a gift shopba nem is jutottunk el..:-)
Utána elmentünk Walmartba de most sem voltunk ott órákig, mert 7.10kor kezdődött a meccs. Odaértünk időben :-) Kaptunk ajándék kulcsot az ajtóban és akkor vettük észre mikor kiosztotta a jegyeket Dave, hogy ez nem is ingyenes hanem 12$ volt a jegy....Vagyis meghívott meginket. Még egy dolog az ebéd után ami miatt szarul éreztem magam..Nem hiszem el hogy hogyan lehet valaki ennyire jószívű.
Ez valami hihetetlenül f e r g e t e g e s volt!!!! Ebben a sessionben elég korán volt szabink Zsófival és igazából nem tudtuk hogy hova kéne menni vagy hogy mit akarunk csinálni pontosan. Én szerettem volna eljutni Little Rockba mivel még nem voltam, 2 éve nem volt lehetőségem rá, idén meg eddig social security számot kellett intézni meg ilyenek. Pont Dave-el egy napon (direkt erre a napra kértük a day off-ot) volt szóval ő vitt minket Little Rockba. Nem is tudom nekünk ő ki, nem mondanám főnöknek, ő az aki az interjút intézi Európában, amolyan felügyelő féle plusz a második (valakinek esetleg a harmadik) apukánk. Szívét-lelkét kiteszi értünk, tegnap is elvitt minket Little Rockba pedig nagyon fáradt volt, előző este hajnal 3ig dolgozott. Hihetetlen ez az ember, nem is értem honnan van ennyi energiája...
Szóval az office előtt találkoztunk 10.30kor és kérdezte mit szeretnénk csinálni, mondtuk neki hogy Little Rock, meg Walmart mert kell mosópor, ő meg mondta hogy lesz este 7kor Little Rockban baseball meccs és hogy ingyenes és ha van kedvünk mehetünk. Persze hogy igent mondtunk!! 11kor elindultunk és első utunk Mount Ida-ba vezetett, benéztünk egy turkiba, ami kb Zsófit idézve: Az öreglányok TJMAXX-e :DD és tényleg, kb csak öregasszonyok voltak bent. Ott nem messze van egy fal amin az amerikai zászló van + In God We Trust. Ott fotózkodtunk egyet :-)
Még mielőtt utunkat Little Rock felé vettük volna Dave felvitt minket egy kilátószerűséghez ahonnan belehet látni kb az összes tavat a környéken, nekem olyan Finnország feelingje volt :-) De nagyon szép volt :-) Ott is fotózkodtunk!!
2 óra volt az út Little Rock-ig és az első utunk ebédelni vezetett. Dave elakart vinni minket egy helyre de az zárva volt így a parkolóban megkérdezte az őrt hogy mit ajánl és ő a Flying Fish-t mondta :-) Halételeket lehet ott enni, a falon végig halas szobrok (nem tudom mi a szó rájuk) a kaja isteni volt!! Ettünk rántott kovászosuborkát is :D Hát érdekes...Dave azt mondta hogy ez ilyen nagyon déli kaja. Ja, és ő hívott meg minket kajálni, azt mondta cserébe annyit kér hogy küldjünk neki képeslapot az utazásaink során...
Kaja után elmentünk a Capitol-ba de csak 1 óránk maradt zárásig és a gift shopba nem is jutottunk el..:-)
![]() |
Walmart-os szösszenet :-) |
A meccs nagyon jó volt, bennem mindig az a hit élt hogy bonyolultak a szabályok...és akkor kiderült hogy annyira nem is vészes. Dave ott ült középen és közben magyarázta hogy mi van, mi miért történik, tök jó volt. Mikor a játékosok levonulnak a pályáról akkor bedobják a labdát amit elkaptak, a nézőknek, ja és ha ütésközben kimegy a labda a pályáról és elkapja valaki azt is meg lehet tartani. Zsófi és Kat nagyon hajtottak végig hogy kapjanak labdát, de mindig a gyerekek közé dobták be, ja amúgy a második sorban ültünk pont ott ahol a Travelers játékosai pihentek-ültek-készültek nem tudom. Ült még előttünk két ilyen
nem is tudom hogy jellemezzem őket...agyonszolizott-negyvenes-műmellű p.csa kivégott felsőben...na, még nekik dobálták a labdákat..Mielőtt eljöttünk kaptak még egyet és a mellettük ülő idős néninek adták, akivel közben beszélgettünk kicsit, és ő nekünk adta, vagyis mondta Zsófinak hogy vegye el, de ő nem akarta, Kat sem mert hogy ő úgy akar labdát kapni hogy ő kapja el. A néni meg végül nekem adta én meg örömködtem :D Fél10 körül indultunk el haza de akkor még nem volt vége, a 7. körnél jártunk vagyis még 3 hátra volt, de amúgy nem tudom mi lett a végeredmény de amikor eljöttünk vesztésre álltunk, a mi csapatunk az Arkansas Travelers volt, az ellenfél meg valami Texas Riders voltak. Ők vezettek 5-1-re :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése