2014. július 24., csütörtök

S02E10

Negyedik szabadnap...


Soha nem kellett még ennyit várnom szabadnapra...Második csütörtök..majdnem teljes 2 hét telt el azóta hogy utoljára szabin voltunk. Tegnap Dóri barátja az Eric, aki amúgy a konyhán dolgozik mellette meg a karbantartósokkal dolgozik, kihozott minket Sleepy Hollowba. Jó volt végre itt aludni és netezni egész éjjel..Hoztunk magunkkal reggelit is, most felkészültünk!! Félidőnél van általában az hogy az ember már kajával készül mert nem akar reggeli pénzt költeni az utazás előtt. Hoztam 2 bagelt, 1 almát, 1 cream cheeset meg 2 eper jam-et, de az egyik bagelt este megettem mert nagyon éhes voltam :-)


A project erre a szabadnapra az lett volna hogy találjunk ruhát a bankettre. Ez annyira nem valósult meg, pedig felpróbáltam egy csomó ruhát és már tiszta frusztrált voltam..De ne siessünk így előre. Reggel nem kellett korán kelnünk mert 10.30ra jött értünk a driver. Addigra szépen elkészültünk, én még vártam is mert voltak olyanok akiket visszavitt a táborba plusz a Dórinak is kellettek papírok a social security numberhez. Amit amúgy még mindig nem kaptam meg pedig már vagy 1 hónapja hogy megigényeltem...majd egyszer csak megjön. Daninak a cleaningesek közül volt még szabadnapja meg Tominak szintén a konyháról. Szóval olyan 11 körül elindultunk és nem tudom már miért de megálltunk Mount Idában. Ja, a srácok akartak képet a zászlós falnál :-) Én meg addig ezeket a képeket csináltam:





Plusz az autóban Dani telójával lőttünk pár selfiet!! :D




Az egyik kirakat volt ilyen szépen feldíszítve. Utána megérkeztünk Hot Springsbe. Amíg Dóri meg Tomi a social security numbert intézték Danival átmentünk a közeli Dollar Store-ba ahol vettem aszalt gyümit, banán chipset meg egy Butterfingert amin kiakadtam :D Egy olyan 'csokiban' 240 kalória van!! :D Miután végeztek a többiek elmentünk a Walmartba a szokásos vásárlós körutat megejteni. Majd TJMAXX + Ross....de sehol nem találtam olyan ruhát ami jó lett volna és tetszett volna...Vagyis volt egy mi nagyon tetszett de kicsit átlátszó volt, meg volt hátul ilyen felvágás ami nem hiszem hogy tábor-kompatibilis lett volna. Helyette vettem 3 másik ruhadarabot :D Dórinak sikerült ruhát találnia :-) Tomi ismét bevásárol és 110 dollárt hagyott ott a TJMAXX-ben...:D Mi ezen nem lepődtünk meg mivel orientációs héten is bevásárolt és 104 dollárért vett pólót a store-ban...:-) Akkor ott jót nevettünk :-) Voltunk a plázában is de ott sem találtam ruhát és igazából ott már annyira frusztrált voltam hogy nem is érdekelt az egész ruhás herce-hurca...Vacsorára szerettünk volna visszaérni ezért fél 5 körül elindultunk haza de még beugrottunk a Chick-Fil-A-be, ami amúgy az egyik kedvenc helyem az Olive Garden után. 




Az autóban fogyasztottuk el a vacsoránkat és én már alig vártam hogy visszaérjünk a táborba hiszen nekem ez a mai egy nagyon special nap volt mert a barátom ma jött vissza a táborba. :-) Én ezért nem is maradtam Sleepy Hollowba, felkaptam a cuccaimat és mentem is vissza a táborba a driverrel. Mikor útban voltunk Sleepy Hollow felé akkor már tudtam hogy a barátom megérkezett mert smsben kommunikáltunk :-) Tök izgatott voltam...Mikor vissza értem akkor még nem találtam sehol, és kb. 1 óra telt el mire találkoztunk, Annyira-de-annyira boldog voltam!! El is mentünk Vesper Pointhoz beszélgetni, órákig ott ültünk és csak beszélgettünk. Én meg jól bele is ültem a fenyőgyantába!!! :D 
Igazából ez a szabadnap azért volt jó, mert 1. magyarokkal voltam csak 2. normális emberekkel, olyanokkal akiket bírok is..3. Vissza jött a brátom (hahaha, first is third!!! ;-) )

Majd hamarosan jelentkezem!! 

2014. július 15., kedd

S02E09

Amikor a szerelem fáj...

Elég régen nem írtam már és kicsit össze is folynak a napok, nem is emlékszem mikor mit csináltunk pontosan. Annyi biztos hogy nagyon hálás vagyok ezért a nyárért, hogy itt lehetek, az emberekért akiket megismerhettem mert ez a csapat sokkal jobb idén mint a 2 évvel ezelőtti volt. Idén megtalált a szerelem :D De tényleg, nem gondoltam volna. Tök weird az egész. A srácot már 2 éve is ismertem együtt dolgoztunk a konyhán csak akkor nekem volt barátom, ő meg nem tudom..állítólag már akkor is kedvelt. Tegnap ment haza mert nem marad 4. sessionre, tök hiányzik és igazából sokat sírtam tegnap. Tök rossz érzés volt látni hogy beszáll az autóba és elmegy..Azt mondta hogy hiányozni fogok neki nagyon...hát ő is nekem!! :D
Az egészben amúgy az a legviccesebb, hogy már szombaton haza ment volna de defektet kapott és maradni kellett hétfőig...:-) Ja, és mondta hogy pont előtte imádkozott azért hogy csak még 1 napot velem lehessen erre kettőt kapott :-) Tudom hogy nem a világ vége hogy haza megy mert jön vissza, de akkor is hiányzik. Nagyon. Tegnap volt time out is, azt mindig nagyon szeretem. Tetszenek a dalok amiket énekelünk és van is már olyan ami rajt van az ipodomon :D
Ez a kép még kedden készült a Red, White and Blue special event alatt :-) Nem ez az első közös képünk, de nekem ez a kedvencem mivel mindig ezt a special eventet vártuk a legjobban. Ozark Idol a gyerekeknek, hihetetlen mennyi tehetséges gyerek van, utána Sam (ő a tulaj) beszéde arról hogy freedom is never free majd tüzijáték!!! A tüzijátékot szinte mindig együtt néztük a barátommal a lodge porch-án. :-)


Már kevesebb, mint 2 hét és itt lesz!!!! Ja, mondta hogy előbb fog vissza jönni!! Nekem ez a 4. session a mélypont, pont azért mert ő nincs itt és nem tudok vele akkor beszélni amikor akarok..ugye megvan szabva hogy mikor használhatjuk a géptermet és így nem jó...ha reggel írok neki akkor kell várnom egy napot arra hogy újra beszélhessünk és ez nem tetszik, nagyon nem. De majd túl leszünk rajta. Addig meg türelmesen várom, bár már most nem mosolygok annyit mint szoktam...Igen, most boldog vagyok nagyon. Miatta. Egésznap mosoly van az arcomon, Zsófi meg is jegyezte hogy még nem látott ilyen boldognak soha :-) Ja, és mikor realizáltam Red, White and Blue után hogy haza megy pár napon belül, elkezdtem zokogni...nagyon. És Zsófi mondta hogy akkor volt az első eset hogy sírni látott pedig már ismerjük egymást 3 éve lassan. Addig is számolom vissza a napokat!!  

2014. július 3., csütörtök

S02E08

Harmadik szabadnap...

Ez valami hihetetlenül f e r g e t e g e s volt!!!! Ebben a sessionben elég korán volt szabink Zsófival és igazából nem tudtuk hogy hova kéne menni vagy hogy mit akarunk csinálni pontosan. Én szerettem volna eljutni Little Rockba mivel még nem voltam, 2 éve nem volt lehetőségem rá, idén meg eddig social security számot kellett intézni meg ilyenek. Pont Dave-el egy napon (direkt erre a napra kértük a day off-ot) volt szóval ő vitt minket Little Rockba. Nem is tudom nekünk ő ki, nem mondanám főnöknek, ő az aki az interjút intézi Európában, amolyan felügyelő féle plusz a második (valakinek esetleg a harmadik) apukánk. Szívét-lelkét kiteszi értünk, tegnap is elvitt minket Little Rockba pedig nagyon fáradt volt, előző este hajnal 3ig dolgozott. Hihetetlen ez az ember, nem is értem honnan van ennyi energiája...

Szóval az office előtt találkoztunk 10.30kor és kérdezte mit szeretnénk csinálni, mondtuk neki hogy Little Rock, meg Walmart mert kell mosópor, ő meg mondta hogy lesz este 7kor Little Rockban baseball meccs és hogy ingyenes és ha van kedvünk mehetünk. Persze hogy igent mondtunk!! 11kor elindultunk és első utunk Mount Ida-ba vezetett, benéztünk egy turkiba, ami kb Zsófit idézve: Az öreglányok TJMAXX-e :DD és tényleg, kb csak öregasszonyok voltak bent. Ott nem messze van egy fal amin az amerikai zászló van + In God We Trust. Ott fotózkodtunk egyet :-)




Még mielőtt utunkat Little Rock felé vettük volna Dave felvitt minket egy kilátószerűséghez ahonnan belehet látni kb az összes tavat a környéken, nekem olyan Finnország feelingje volt :-) De nagyon szép volt :-) Ott is fotózkodtunk!!






2 óra volt az út Little Rock-ig és az első utunk ebédelni vezetett. Dave elakart vinni minket egy helyre de az zárva volt így a parkolóban megkérdezte az őrt hogy mit ajánl és ő a Flying Fish-t mondta :-) Halételeket lehet ott enni, a falon végig halas szobrok (nem tudom mi a szó rájuk) a kaja isteni volt!! Ettünk rántott kovászosuborkát is :D Hát érdekes...Dave azt mondta hogy ez ilyen nagyon déli kaja. Ja, és ő hívott meg minket kajálni, azt mondta cserébe annyit kér hogy küldjünk neki képeslapot az utazásaink során...








Kaja után elmentünk a Capitol-ba de csak 1 óránk maradt zárásig és a gift shopba nem is jutottunk el..:-)















Walmart-os szösszenet :-)
Utána elmentünk Walmartba de most sem voltunk ott órákig, mert 7.10kor kezdődött a meccs. Odaértünk időben :-) Kaptunk ajándék kulcsot az ajtóban és akkor vettük észre mikor kiosztotta a jegyeket Dave, hogy ez nem is ingyenes hanem 12$ volt a jegy....Vagyis meghívott meginket. Még egy dolog az ebéd után ami miatt szarul éreztem magam..Nem hiszem el hogy hogyan lehet valaki ennyire jószívű.



A meccs nagyon jó volt, bennem mindig az a hit élt hogy bonyolultak a szabályok...és akkor kiderült hogy annyira nem is vészes. Dave ott ült középen és közben magyarázta hogy mi van, mi miért történik, tök jó volt. Mikor a játékosok levonulnak a pályáról akkor bedobják a labdát amit elkaptak, a nézőknek, ja és ha ütésközben kimegy a labda a pályáról és elkapja valaki azt is meg lehet tartani. Zsófi és Kat nagyon hajtottak végig hogy kapjanak labdát, de mindig a gyerekek közé dobták be, ja amúgy a második sorban ültünk pont ott ahol a Travelers játékosai pihentek-ültek-készültek  nem tudom. Ült még előttünk két ilyen 
nem is tudom hogy jellemezzem őket...agyonszolizott-negyvenes-műmellű p.csa kivégott felsőben...na, még nekik dobálták a labdákat..Mielőtt eljöttünk kaptak még egyet és a mellettük ülő idős néninek adták, akivel közben beszélgettünk kicsit, és ő nekünk adta, vagyis mondta Zsófinak hogy vegye el, de ő nem akarta, Kat sem mert hogy ő úgy akar labdát kapni hogy ő kapja el. A néni meg végül nekem adta én meg örömködtem :D Fél10 körül indultunk el haza de akkor még nem volt vége, a 7. körnél jártunk vagyis még 3 hátra volt, de amúgy nem tudom mi lett a végeredmény de amikor eljöttünk vesztésre álltunk, a mi csapatunk az Arkansas Travelers volt, az ellenfél meg valami Texas Riders voltak. Ők vezettek 5-1-re :D