Na, szóval (: Még kb. október elején az egyetem E épületében láttam egy Camp Leaders plakátot ami egyből felkeltette az érdeklődésemet. Persze már előtte is foglalkoztatott a gondolat, hogy milyen lenne egy nyarat Amerikában tölteni, mellesleg nem titkolt vágyam majd a későbbiekben egy egész évet ott tölteni mint au pair, mivel imádom Amerikát!! Oké, van amit nem szeretek benne, van amit igen. Miután haza értem felvetettem az ötletet anyának, aki persze támogatott és mondta, hogy akkor regisztráljak a honlapon. Úgy is tettem (: Regisztráció után pár nappal kaptam egy mailt, hogy hamarosan keresni fognak tájékoztató időpont egyeztetése miatt, akkor még kétségek voltak bennem, hogy biztos akarom e ezt, fel vagyok e készülve rá..stb. Közben volt két tájékoztatós időpont Veszprémben, az egyikről más elfoglaltság miatt maradtam le a másikról meg mert böszme voltam..Lényeg a lényeg, hogy tegnap teljesen kitöltöttem az online profilomat és úgy voltam vele, hogy nem húzhatom tovább az időt, ha ők nem keresnek telefonon akkor nekem kell. És ma végre összeszedtem a bátorságomat és felhívtam őket. Elsőre nem vették fel, de kb. 5 perc múlva vissza is hívtak. Választhattam több időpont közül is, de végül az eheti pénteket választottam, hogy legyek már túl rajta mert utána csak az angol iterjú időpontja az, ami miatt fel kéne mennem. Szóval pénteken megyek és tájékoztatva leszek..Kicsit parázok, hogy hogyan fogok oda találni, de majd valahogy csak megoldom...a barátom nem tud semmit, mondjuk tegnap összevesztünk, szal lehet hogy már nem is a barátom, de nem is akarom, hogy megtudja, szóval majd valamit ki kell találnom, vagy megkérdezek mást, hogy hogyan találok oda...persze nem az utolsó pillanatban szeretnék oda érni, tehát ha holnap nem is megyek a barátomhoz akkor pénteken időben el fogok indulni itthonról. Egyenlőre ennyi, majd a tájékoztató után jövök megint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése