2012. augusztus 31., péntek

Hurrá utazunk!...Első állomás Washington DC

24-én reggel fél8kor utunkat vettük a Little Rock-i reptér felé. Mindenkit egyszerre vittek ki a Magic Schoolbus-al, voltak akik csak másnap repültek tovább Las Vegas felé, mi 4en, Dani, Dóri, Adél meg én már aznap elrepültünk DC-be. A gépünk csak 16.20kor indult szóval kb 6órát csöveztünk a reptéren. Sikeresen elhagytam a telómat is, de szerencsére hamar kiderült, hogy csak a táboros buszon hagytam. Azóta már itt van velem :-) Ugyanis Dave elküldte nekem a New York-i szállásra.  A bőröndből kipakolást sem úsztuk meg Adéllal mert kicsit túlsúlyos lett a "kicsike"...:-( Ráadásul hogy ne menjen minden olyan könnyen az Adélt elvittek mert volt 250 ml-nél nagyobb cucc a kézipoggyászába...:D Még jó hogy volt wifi a  reptéren így annyira nem untam szét az agyam. Az út DC-ig kicsit több, mint 2 óra volt, de szarrá fagytam a gépen pedig volt rajtam pulcsi. Plusz most valamiért a fülem sem viselte túl jól a leszállás előtti perceket. A szálláshoz hamar odataláltunk, csak 1x kellett metróznunk. DC bennem nem hagyott mély nyomokat, ott voltam, szép volt, jó volt, élnék ott, de semmi xtra. A szállásunk nagyon jó volt, nagyon tetszett. Tisztára mintha otthon lettem volna. Miután beléptünk az ajtón le kellett venni a cipőnket és berakni egy ilyen cipőszekrénybe, majd egy nappali következett ahol volt egy bazi nagy plazma tv. Volt 3 számítógép is amit használhattunk bármikor, de nálam volt laptop szóval nem volt téma. Volt konyha is, aminek hála tudtam kicsit spórolni.  Mi mixed dorm szobát választottuk foglalásnál, 8 db emeletes ágy volt a szobában és első este kb 4-en aludtunk ott. Második nap Adél egyik barátnőjével futottunk össze és mászkáltunk a városban. Este buli lett volna betervezve, ami számomra nem valósult meg mivel elfelejtettem elrakni az eredeti útlevelemet, a másolattal meg nem engedtek be..haha, utólag nem is bánom, azt mondták nem maradtam le semmiről. A hazajutásomról nem szeretnék mondani semmit mert nem akarom anyukámat ijesztgetni meg amúgy sincs semmi bajom, élek meg minden, de kb ez volt a craziest  night I have ever had in my life..akit érdekel annak majd élőben elmesélem :D Másnap egésznap aludtunk szóval nem csináltunk semmit csak este lementünk a boltba és ennyi. Következőnapra a Madam Tussauds volt a program, már előre megvettük a jegyet. Én most voltam MT-ben életemben először, de Adél mondta, hogy ez nem olyan nagy, mint pl a londoni. Mindenesetre én élveztem nagyon, de először nagyon ijesztő volt. Múzeum után elmentünk a Washington Monumenthez, Fehérház, nekem csalódás volt mert azt hittem hogy sokkusal nagyobb :D, WWII Memorial. Következőnap pedig utunkat vettük New York City felé...buszt választottuk, mert az csak 16 dolcsi volt kettőnknek viszont 4órát buszoztunk, de mondhatom, hogy megérte mivel tök szép helyeken mentünk keresztül, pl Baltimore. De majd New Yorkról inkább egy másik bejegyzésben írok majd. 










Folyt. köv....

2012. augusztus 23., csütörtök

Bankett

Pont erről felejtettem el írni...lehet, hogy még anyukámnak sem meséltem róla amúgy :D...Na szóval...még az Ozark for all kezdete előtt 1 nappal tartottak a staffnak banketett, aminek a témaja Oz volt, ami csak a dszletben mutatkozott meg. Megvettem életem első ruháját, hát elég hülyén éreztem magam benne, kb mintha meztelen lettem volna. Ideje lenne hozzá szokni pedig. Vacsora előtt volt egy kb 3o perces fogadás, nem tudom mi a neve pontosan ennek, de volt sokféle gyümölcs, ráksaláta, jégkása is!! Utána kezdődött a vacsora bent, volt valami marhahús, lazac, saláta, amit mi csináltunk bankett előtt pár órával, volt benne eper, sajt, áfonya, dió meg saláta. Nagyon finom volt!! Vacsora után volt kb fél óra szünet majd volt 1 kisebb fajta díjkiosztós rész, a Best International Kitchen worker (nem tudom mi volt pontosan a neve) címet az egyik magyar srác a Dani kapta meg . Utána megint volt egy fél órás szünet amiközben át lehtett öltözni normális ruhába. A small gymbe kellett menni ahol először táncoltunk majd egy csomo staff tagot kiparodizáltak, tök vicces volt :D Plusz a 2012-es táboros videót is levetítettek.Én tök jól éreztem magam és kb a kaja miatt már megérte elmenni :D


előételek


Balázs, Justin, Dani, Rod, Peti, Grant

Adél,  Peti, én, Andi

Balázs, én, Adél




Eva, Adél, én



mindenki kapott egy ilyen műanyag poharat


2012. augusztus 14., kedd

SWAT, Ozark For All

Ehhez is elerkeztunk...az utolso session ami igazabol nem is session...mar alig van 2 het es vege. Tudom, elegge elhanyagoltam a blogot, de faradt voltam es inkabb nem irtam, hanem aludtam. A hatodik, egyben utolso, session teljesen mas mint az eddigiek. Csak 6 nap az egesz es hatranyos helyzetu vagy arvahazban elo gyerekek jonnek taborozni a tabor sajat alapitvanyan keresztul, aminek az Ozark For All nevet adtak (Plant a seed, watch it grow), a session is ezt a nevet kapta. What a surprise.. Elozo sessionben volt az, hogy a hobbie team egy csomo vizes palackot mosott el, az elozo sessionos gyerekek hagytak itt, amiket ezek a gyerekek kapnak meg mivel nincs penzuk. Regebben rendesen 2 hetes volt ez a session is, de egyre jobban kezdtek lecsokkenteni a napokat, en pl azt hallottam hogy az egyik oka az volt, hogy a gyerekek osszevesztek a kajan, meg hogy bandakba vergodtek, de nem tudom hogy ennek mennyi a valosagalapja. A gyerekek szama is csokkent, az atlag 800-900hoz kepest most van kb 300-400. Meg annyiban mas ez a session, hogy a kitchen staff 2 reszre lett osztva, vannak a lengyelek, meg vagyunk mi magyarok a 2 szlovak csajjal. Egyiknap a konyhan vagyunk, masnap pedig SWAT-osokkent nyomjuk. (SWAT = Servants working all together.) Ma konyhan voltunk, tegnap pedig a SWATban, es hat igy elsore eleg kemeny volt nekem. Nem is azzal van baj, hogy a wcket kell takaritani, hanem hogy a gyerekek borondjeit kellett cipelni, meg ugye lepakolni a buszrol meg  special event cuccokat is mi pakoljuk elo, ami tegnap eleg kemeny volt mert ilyen szalma bala szerusegeket kellett pakolgatni es tiszta seb a terdem meg a combom a szalmatol, meg izomlaz van a kezemben, de kibirom. Meg 2 SWAT-os nap a holnapival egyutt. Penteken mindenki megy haza, csak mi maradunk meg az allando staff memberek es nekunk kell majd kipucolni a tabort.

Jah, es ezen a nyaron se fogytam le. Sot. Hiztam.